Fekete Pál (1939-1995)
tanár, országgyűlési képviselő
„Nincs más fegyver a világgal szemben,
csak az alázat; nem a hajbókoló és
mellverdeső alázat,hanem a másik,
mely nyugodtan és mozdulat
nélkül néz farkasszemet a világgal.„
Márai Sándor
Fekete Gáspár szabómester és Kállai Julianna gyermeke Kiskunfélegyházán született 1939-ben. Az általános iskola elvégzése után középiskolai tanulmányait a Petőfi Sándor Gimnáziumban kezdte meg. Az intézmény tantestülete által teremtett légkör lehetővé tette, hogy sokoldalú egyénisége megmutatkozhasson: a tornaversenyek kiválóságát mélyen érdekelték a természettudományok, ugyanakkor a képzőművészet is, remekül rajzolt, énekelt, önkifejezésül verseket is írt. Ez a sokszínű tehetség és gondolkodásmódja, szilárd erkölcsisége tette vezéregyéniséggé diáktársai között, majd pedig az 1956-os félegyházi események főszereplőjévé. A gimnazisták élén vonult a Petőfi-szoborhoz, majd elszavalta a költő Forradalom c. versét, a történelmi változások követelésének híveként pedig tagja lett a helyi Nemzeti Bizottságnak. A november 4-ei tragikus fordulatot követően szembe kellett néznie a megtorlással: kizárták az ország valamennyi középiskolájából, és a kecskeméti börtönben letöltendő 8 hónapos börtönbüntetésre ítélték a szabadságért, az igazságért lelkesedő kamaszt. Szabadulása után magántanulóként érettségizett Kiskunhalason 1959-ben. A sorkatonai szolgálat éveit a szolnoki laktanyában töltötte. Először csak pályamunkásként tudott elhelyezkedni a félegyházi vasútnál, majd 1959-től képesítés nélküli tanítóként lépett a pedagóguspályára, Bócsa, Kiskunmajsa voltak állomáshelyei. Az enyhülő politikai légkörben lehetővé vált számára, hogy a szegedi József Attila Tudományegyetemen levelező hallgatóként magyar-történelem szakos tanári diplomát szerezzen.
1972-ben tért haza Kiskunfélegyházára dolgozni, a család pedig 1974-ben követte. A Petőfi Sándor, a József Attila, a Bajcsy és a Darvas iskolában tanított általános iskolásokat, közben pedig a tanári pályára készülő egyetemistákat segített az általa vezetett tanítási gyakorlatokon. Ekkor ismerkedett meg Lezsák Sándorral, akivel később barátok és politikai harcostársak lettek. A kiváló tanár és kolléga előtt megnyílt az út, hogy tapasztalatait magasabb szinten átadhassa: először a város iskoláinak szakmai felügyeletével bízták meg, majd a Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Intézet szakfelügyelője, illetve szaktanácsadója lett. Mindeközben felnőtteket tanított a lakiteleki Népfőiskolán, Kölcsey Kollégium osztályfőnöke, szülővárosában pedig a Petőfi-kultusz ápolása, a helytörténet feltáratlan eseményeinek kutatása foglalkoztatja.
Az eddigi életút alapozta meg pályája következő két fontos állomását: a városi Hazafias Népfront Művelődéspolitikai Albizottságának elnökeként alapító tagja és első elnöke lett az 1988. június 6-án megalakult Kiskunfélegyházi Közművelődési Egyesületnek. Az a szándék vezette, hogy az egyesület munkája által mélyüljön és gazdagodjon a város közművelődése, Petőfi és Móra szellemi öröksége valódi közkincs legyen a félegyházi polgárok számára, hogy közelebb hozza a határon túli irodalmat és élővé tegye a határon túli magyar kapcsolatokat.
A mások fontos állomás pedig, hogy 1987 szeptemberében résztvevője volt a lakiteleki találkozónak, alapító tagja lett a Magyar Demokrata Fórumnak. Lelkesen képviselte a párt politikai programját, dolgozni kívánt a megvalósításáért, ezért indult az 1990. évi országgyűlési választásokon. Ez a vállalás töltötte ki élete elkövetkezendő négy évét – képviselte szülővárosát az országgyűlésben, közreműködött a közoktatási és szakképzési törvény és a Nemzeti Alaptanterv kidolgozásában. Mindemellett történelem tankönyvet írt 8. osztályosoknak, társszerzője az Olvasókönyv Kiskunfélegyháza történetéhez c. helytörténeti műnek, rendszeresen publikált pedagógiai folyóiratokban, 1994-től tagja lett a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlésnek és Kiskunfélegyháza város képviselő-testületének.
Ez az igen gazdag és példamutató életpálya sajnálatosan korán befejeződött: Fekete Pál 1995. október 14-én elhunyt. „De amin a halálnak nincs hatalma, az itt marad közöttünk. … Tanítványaidban ezer gyökerű volt az életed. És ez az élet él.” – búcsúzott tőle az egykori diáktárs, pályatárs és jó barát, Juhász István nyugalmazott középiskolai tanár.
Kiskunfélegyháza, 2024.
Összeállította: Tóth Istvánné elnökhelyettes
Dr. Fazekas István (1936-2008)
irodalomtörténész, múzeumigazgató
1936. október 1-jén született Szegeden. Nehéz teherrel indult életútja, ugyanis nem ismerhette a szüleit. Csongrádon élő nevelőszülők gondoskodtak róla, ebben a városban kezdte meg általános iskolai tanulmányait. Az írástudatlan kubikos nevelőapa nem tartotta fontosnak iskoláztatását, ezért nem járult hozzá a továbbtanulásához, dolgoznia kellett. Nagy küzdelmek árán Szegeden iratkozott be a Tanítóképzőbe, majd Kiskunfélegyházán, az Állami Tanítóképzőben folytatta tanulmányait, és 1955-ben tanítói oklevelet szerzett.
1957-től jelentek meg írásai a Csongrád megyei Hírlapban és a Tiszatáj c. irodalmi, művészeti, társadalmi és tudományos folyóiratban Móráról, Juhász Gyuláról, Gárdonyi Gézáról, Tömörkény Istvánról. Miközben tudományos munkáját végezte, Felgyőn tanított nagy örömmel. Mérföldkövet jelentett nehézségekkel teli életében az általa válogatott és szerkesztett Karácsonyfák útja c., a Gondolat Kiadó által megjelentetett gyűjteményes kötet, amely válogatott Móra-verseket, -meséket, -elbeszéléseket tartalmaz. Öröme büszkeséggel párosult akkor, amikor Földes Anna irodalomtörténész méltatta, dicsérte munkáját.
Idővel a tanítói katedrát íróasztalra cserélte: a Csongrád Megyei Tanács Művelődési Osztályának előadójaként a színházak, művelődési házak, könyvtárak munkáját irányította, támogatta. Rövid ideig az egyetemi könyvtárban is dolgozott; rendkívüli olvasottsága és műveltsége helyettesítette a könyvtárosi szakképesítést. Ebben az időben kezdte meg egyetemi tanulmányait, már a felvételi vizsga során felfigyelt a tehetséges fiatalemberre Pándi Pál irodalomtörténész. Tanárai, Ilia Mihály, Kovács Sándor Iván később a barátai lettek.
A kommunista városvezetés azonban méltatlanul bánt a Szegeden élő művészekkel, tudósokkal, így Fazekas Istvánnal is. Kiskunfélegyháza viszont befogadta: az 1971-ben kapott különleges feladat visszahozta őt a város közművelődésébe: felkérést kapott a Városi Tanács Művelődési Osztályától, hogy közreműködjön a Móra-emlékház létrehozásában. Móra Ferenc iránti rajongása, tisztelete és tudományos elkötelezettsége segítette a megvalósításban. És ez az elkötelezettség indította arra a város vezetőit, hogy rábízzák a Kiskun Múzeum igazgatását 1972-ben. Negyedszázadon keresztül vezette az intézményt, 25 éven keresztül, egészen nyugdíjazásáig végezte sokrétű, szerteágazó közművelődési munkáját: irodalomtörténészként kutatta Móra és Petőfi munkásságát, kutatásainak eredményeit publikációkban jelentette meg, számos Móra- és Petőfi-évforduló szervezőjeként ápolta kultuszukat. Kezdeményezője, szorgalmazója volt, hogy abban a városban, melyet Petőfi szülővárosának nevezett, Petőfi-emlékszoba nyíljon, az ő rendezésében nyílt meg a kiállítás, amelynek katalógusát is ő állította össze. Ebből szinte kötelezően fakadt az új feladat: Mezősi Károly Petőfi-kutató életművének, munkásságának megismertetése a félegyházi polgárokkal.
Kötelességének érezte, hogy a félegyházi múlt kutatásának eredményeivel kilépjen a múzeum falai közül, ezért vállalta a Honismereti Klub vezetését, hozzásegítve ezzel a félegyháziakat önismeretük gazdagodásához, elmélyüléséhez. Klubvezetőként ráirányította a figyelmet a város gazdag múltjára, e gazdag múlt rendkívüli személyiségeire (pl. a méltatlanul elfeledett Móra Istvánra).
A 80-as évek végének változó légkörében felismerte, hogy nagy erő rejlik a civil kezdeményezésekben, szerveződésekben, ezért lett alapító tagja és szervezője a Kiskunfélegyházi Közművelődési Egyesületnek, sőt az elnöki tisztet is vállalta 1996-ban 1997 áprilisáig. A tudós ember tudományos alapossága hozzájárult ahhoz, hogy az egyesület megkerülhetetlen szervezetté váljon Kiskunfélegyháza közművelődésében.
Eredményeit számos kitüntetés fémjelzi: Pro Urbe Kiskunfélegyházáért (1983), Kiváló népművelő (1985), Móra Ferenc-díj (1991), Bács-Kiskun Megye Közművelődéséért-díj (1996), Holló László-díj (1989), s a 70. születésnapjára – egyesületünk javaslatára – kapott Petőfi-emlékérem (2006).
Földi pályája 2008. május 19-én ért véget. Szabó László egyetemi tanárnak az Ethnográfiában, a Magyar Néprajzi Társaság folyóiratában megjelent nekrológja egyszerre a kiváló ember és a kiváló tudós portréja:
„Egész életében a kultúra szolgálója volt. Akármilyen posztra került, két dolgot sohasem feledett, hogy honnan jött és kinek tartozik. Bárhol volt, úgy szolgált, hogy emlékezett nehéz gyermekkorára, s tudta azt, hogy kötelessége azok gazdagítása, akik áldozatot hoztak, hogy tanulhasson, s segíteni kell azokat, akik közül származik. Jelentette ez a kétkezi emberek világát és az egész nemzetet egyaránt. Kutatói erényei közé tartozik, és egész munkásságát jellemzi az elődök, ősök eredményeinek megbecsülése, munkásságuk figyelembevétele, tisztelete. Kiskunfélegyházán magasra emelte a Móra, a Petőfi és Holló-kultusz fáklyáját, vele a város iránti tiszteletet. Nem véletlenül kapta a Város Embere megkülönböztető jelzőt.”
Kiskunfélegyháza, 2024.
Összeállította: Tóth Istvánné elnökhelyettes
Héjjas István (1920-2008)
fogtechnikus
1920. november 19-én született, tősgyökeres félegyházi családban. A polgári iskola elvégzése után fogtechnikusnak tanult, 17 éves korában vette kézbe szakmai képesítését. 28 évesen letette a mestervizsgát. Kezdetben önállóan működtetett egy fogtechnikai labort, majd a Kecskeméti Fogtechnikai Vállalatnál dolgozott egészen nyugdíjazásáig.
Egész életében vonzódott az irodalomhoz és a színművészethez. Első társadalmi feladatát 1937-ben vállalta: az Iparos Otthon Kulturális Egyesület Ifjúsági szekciójának lett a jegyzője. Még ebben az évben csatlakozott az itt működő színjátszó csoporthoz, ahol egyfelvonásos darabokban, operettekben, daljátékokban szerepelt. Itt ismerkedett meg feleségével, Vidács Annával, akivel 52 éven át éltek boldog házasságban.
Harcolt a második világháborúban, majd orosz fogságba került. Hazatérése után folytatta kultúraszervező munkáját, részt vett a helyi Déryné színjátszó csoport megalakításában.
Miután Kecskeméten kezdett el dolgozni, eltávolodott a helyi közélettől, nyugdíjazása után azonban újra aktívan munkálkodni kezdett. Alapító tagja, majd örökös elnökhelyettese volt a Kiskunfélegyházi Közművelődési Egyesületnek és több nyugdíjas klubnak, társadalmi szervezetnek. A 90-es évektől a Félegyházi Közlöny külső munkatársaként dolgozott. Érzékenyen reagált társadalmi jelenségekre, a régi félegyházi népéletre emlékező írásaival pedig sokat tett a múlt értékeinek átmentéséért.
Több évtizeden keresztül folyamatosan foglalkozott a városban található hősi emlékművek sorsával. Kezdeményezésére épült meg a Felsőtemetőben a második világháborús emlékmű, s visszakapta régi pompáját a Blaha Lujza téri Hősök parkjában az első világháborús emlékmű is. Kutatta, kereste a szobor bronzműveit, melyeknek közvetlenül a háború után nyomuk veszett. Hosszú és kitartó munkájának eredménye, hogy előkerült a huszárokat ábrázoló relief.
2000 őszén a Felsőtemetőben felállították a második világháborúban elesett hősöknek emléket állító márvány obeliszket. Tevékenyen részt vett a hősi halált halt félegyházi katonák nevének felkutatásában, az emléktáblák elkészítésében. Héjjas István kezdeményezésére minden év januárjában a Donnál elesettekre és november 1-jén a háborúban elesett hősök sírjánál emlékezünk.
A városból elszármazott öregdiákokkal több évtizedig tartotta a kapcsolatot, évente öregdiák-találkozót szervezett.
Életének meghatározó része volt az írás. Tagja volt a Bács-Kiskun Megyei Amatőr Írók és Költők szervezetének. A 90-es években Tóth Miklós újságíró barátjával közösen megszerkesztették a városunkhoz kötődő írók, költők verseit tartalmazó „Lovagolok fűzfasípot fújva” c. verseskönyvet, majd Falu Tamás ki nem adott verseit rendezték kötetté.
A közéletben önzetlenül tevékenykedő, a jövő nemzedékéért, értékeink megtartásáért-megőrzéséért küzdő Pista bácsi sokunknak lehet példaképe.
2001-ben – egyesületünk javaslatára – Kiskunfélegyházáért kitüntetésben részesült.
2008. március 8-án hunyt el.
Kállainé Vereb Mária elnök
Fekete János (1924-2008)
helytörténész
Kiskunfélegyháza múltjának, híres szülöttei életének egyik legszakavatottabb ismerője 1924. április 3-án született Kiskunfélegyházán, egy Jászfényszaruból betelepült redemptus család hetedik generációjának gyermekeként.
Tanulmányait a Fehériskolában kezdte, majd a kiemelkedően sokoldalú képzést, ismereteket nyújtó Kiskunfélegyházi Tanítóképzőben folytatta, ahol megalapozta a szerteágazó területeken végzett munkásságát. Itt sajátította el szellemileg és a gyakorlatban azokat a kutatói módszereket, amelyek megalapozták későbbi néprajzi, nyelvészeti és helytörténeti tudományos tevékenységét. Életre szóló szellemi útravalót kapott dr. Takács Béla tanárától a néprajzkutatás területén (Bócsa és Bugac területén a ridegpásztorkodás és a népszokások körében végeztek kutatásokat), illetve dr. Mezősi Károly igazgatótól, aki a történettudományban szerzett értékes tapasztalatait osztotta meg lelkes diákjával. A szellemi készülődés mellett rendszeresen zenélt, orgonált. Tulit Péter szakmai vezetésével tornázott, aki érdeklődését a sport felé irányította. 1950-ben Baján testneveléstanári szaktanítói és versenybírói szakképesítést szerzett. Itt, a tanítóképzőben kapta azt a szellemi örökséget, amely töretlenül ívelő életpályájának alapját jelentette, és amely lankadatlan munkavégzésre ösztönözte élete végéig.
Pedagógusi pályáját 1944-ben kezdte meg Bükkmogyorósdon helyettes állami tanítóként. A történelem megakasztotta hivatásának gyakorlásában: katonai szolgálatra hívták be a kecskeméti 13. tábori tüzérségi osztályhoz, és kiképzésre Németországba, Rostockba vitték. A németek az egész hadosztályt deportálták Usedom szigetére, ahonnan a háború befejezése után a szovjet csapatok indították őket haza. 1945. július 1-jén érkeztek meg Magyarországra.
1945. október 1-jén római katolikus tanítónak választották Pálmonostorán. Két évig az osztatlan pétermonostori iskolában tanított egyidejűleg 127 kisdiákot, majd egy évet a szegedi úti iskolában töltött, 1947 decemberében pedig bekerült a község belterületi iskolájába. 1948-ban igazgatóhelyettessé, 1950-ben pedig igazgatóvá nevezték ki.
1951. szeptember 1-jén a Megyei Tanács a kiskunfélegyházi I. László Gimnázium testnevelő tanári feladatait bízta rá, de a bejárási nehézségek (pálmonostori lakosként) miatt nem tudta vállalni a napi utazást, ezért visszahelyezték korábbi állásába.
1952. január 6-án a kiskunfélegyházi Járási Tanács oktatási csoportjának vezetésével, majd a megalakult Művelődés Osztály irányításával bízták meg. Ezt a munkát nem szeretette, idegenkedését nyilvánvalóvá is tette: „Jelenlegi munkaköröm a felettes és társszervekkel való harcban merül ki jórészt, nincs időm arra, hogy az iskolák, nevelők életével kapcsolatos problémák megoldásához a helyszínen adjak segítséget.” 1955. július 15-én – kérésének helyt adva – felmentették ebből a pozícióból, és a Kiskunfélegyházi Nagyszőlő úti Iskolák igazgatójának nevezték ki. 1958-ig látta el ezt a feladatot. Az iskolákban végzett munkáját a tanítói-tanári pálya iránti elhivatottság, kiemelkedő szakmai tudás, a gyermekekkel, a szülőkkel való közvetlenség és kapcsolatteremtő készség jellemezte.
1958-ban a tanácsválasztásokkal a Kiskunfélegyházi Járási Tanács Művelődési Osztályának vezetője, illetve 11 éven át kulturális elnökhelyettese lett. A járási tanács megszűntével a Bács-Kiskun Megyei Tanács szakigazgatási területén egyházügyi tanácsosként, egyházügyi titkárként dolgozott nyugdíjazásáig, 1983-ig. Ebben az évben a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. Továbbra is fontosnak érezte a város közművelődésében való tevékenységet, ezért nyugdíjasként, részmunkaidőben közművelődési felügyelőként dolgozott a Kiskunfélegyházi Városi Tanács Művelődési Osztályán.
Helytörténeti munkásságának, kutatásainak legtermékenyebb korszaka a 90-es évek, bár a felfedező-kutató munka 1959-ben kezdődött, ekkor jelentek meg első publikációi. A 60-as években tudósításokat, hozzászólásokat írt, és az évtized végén – a Honismereti Klub ösztönzésére – a településtörténet került figyelmének fókuszába. Ennek első gyümölcse 1974-ben érett be a Kiskunfélegyháza településfejlődése és utcaneveinek története c., azóta is megkerülhetetlen helyismereti kézikönyve.
A 70-es évek végétől megszületett tanulmányai a helyi Móra-, Petőfi- és Kossuth-hagyományt erősítik, e kultuszok irodalomtörténeti-történelmi jelentőségét mélyítik helytörténeti-honismereti bizonyítékokkal alátámasztva. Kiváló munkái szaklapokban, az Etnográphiában, a Cumaniában, illetve Bács-Kiskun Megyei Levéltár évkönyvsorozatában jelentek meg, a félegyháziak pedig a Félegyházi Közlöny hasábjain olvashatták hosszú időn át a város múltját feltáró cikkeit. Egyik szerzője az Olvasókönyv Kiskunfélegyháza történetéhez és a Kiskunfélegyháza helyismereti könyve c. segédkönyvnek. A Móra Istvánnal, Mezősi Károllyal, az utcanevekkel és az út menti keresztekkel kapcsolatos kutatásai, tanulmányai igazolják, hogy nem elméleti tudós-kutató volt, a könyvtárakban és levéltárakban megszerzett információit lelkes terepmunkával, adatközlők sokaságának felkeresésével, meghallgatásával támasztotta alá.
Életének és munkásságának kiemelt évtizedei azok, amelyek a Móra Ferenc Közművelődési Egyesülethez kapcsolódnak. 1988-ban a 42 alapító taggal együtt ő is azt érezte, hogy egy civil szervezet sokat tehet a városi kulturális törekvések megvalósításáért. Javaslatára vette fel 1993-ban az egyesület Móra Ferenc nevét, ezzel is kifejezve azt a szándékot, hogy a szülővárosnak kötelessége a Móra-hagyományok ápolása, a Móra család tagjaival való kapcsolattartás. 1997-től 2003-ig az egyesület elnökeként végezte áldozatos munkáját a közművelődés érdekében.
Közel fél évszázadon keresztül gyűjtötte ismereteit szülővárosáról, a honismereti mozgalom elindulásától kezdve lelkes híve volt e munkának, szervezte és irányította a város Honismereti Klubját, sőt országos társaságok tagjaként is bizonyította tudományos felkészültségét. Számos elismeréssel díjazták munkásságát. Talán nem tévedés azt gondolni, hogy ezek sorában az 1995-ben kapott díszpolgári kitüntetés volt számára a legjelentősebb. A város, amelynek életét szentelte, ily módon fejezte ki köszönetét, elismerését, háláját.
Kiskunfélegyháza, 2024
Összeállította: Tóth Istvánné elnökhelyettes
Laczkóné dr. Szabó Klára
Örökös tiszteletbeli elnökünk
Laczkóné dr. Szabó Klára a kiskunfélegyházi közművelődési egyesület alapító tagja, máig egyik meghatározó egyénisége.
A szlovákiai Gútán született, de miután a család áttelepült, általános iskolai tanulmányait már Félegyházán végezte. A félegyházi tanítónőképzőben tanítói, a szegedi tanárképző főiskolán történelem-földrajz, a József Attila Tudományegyetemen középiskolai tanári diplomát szerzett pedagógiából, majd pszicho-pedagógiából doktorált.
Hosszú pedagóguspályáját három helyen töltötte. Az Izsáki Úti Külső Általános Iskolánál beosztott nevelőként, végül igazgatóként dolgozott, bekerülve a városba az Általános Iskolai Diákotthon igazgatói munkakörét látta el, majd a Bajcsy-Zsilinszky Endre Általános Iskola és Diákotthon igazgatójaként ment nyugdíjba. Lelkiismeretes munkájával a pedagógustársadalom megbecsült tagja volt. Több évtizedes pályája alatt generációk sorát nevelte, oktatta, indította el az életbe.
Nyugdíjba vonulása óta is kapcsolatot ápol a pedagógusokkal, a Pedagógusok Nyugdíjas Klubjának aktívan tevékenykedő tagja – volt kollégáival együtt – az iskolatalálkozók fáradhatatlan szervezője. Ízig-vérig pedagógus és közösségi ember.
Szervezetünknek megalakulása óta (1988-tól) aktív tagja. 2000 és 2003 között választmányi titkár, 2003-tól 2014-ig a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület elnöke, 2014 óta örökös tiszteletbeli elnökünk.
Személyében egy közösségéért elkötelezett, kapcsolatokat teremtő, ápoló humán érdeklődésű, a kultúráért sokat tevékenykedő ember került a szervezet élére. Elnöksége alatt fontosnak tartotta, hogy az elődök által kialakított kultuszok ápolása, a helyi hagyományok és a városhoz kötődő történelmi személyiségek emlékének tisztelete kiemelt szerepet kapjon szervezetünk programjában. Ő maga is tartott megemlékezéseket többek között Fekete Pálról, Fekete Jánosról, Bense Györgyről, kiállításokat nyitott meg, köszöntötte a megjelenteket.
Emléktáblákat avatott (Klebelsberg Kuno-emléktábla, Móra Ferenc utca-névtábla, Móra-tábla Felsőlövőn).
Az egyesület kiadványait szervező munkájával, többet anyagiakkal is támogatott elnöksége idején. Az egyesület Emlékfüzete 1998-2008 című ünnepi kiadványunk (szerk.: Kapus Béláné, anyagának összeállításában, megírásában tevékenyen részt vett.
Több évtizede aktív részese a város közéletének, kulturális életének; elnöksége alatt az utóbbi évtizedben vált az egyesület még inkább ismertté, elismertté.
Személyes jó kapcsolatai révén, lelkes munkával hozzájárult Kiskunfélegyháza kulturális életének gyarapításához, gazdagításához, színesítéséhez.
Az egyesületben töltött harminc éve, folyamatos tevékenysége, lelkes, odaadó szolgálat a kultúra szerteágazó területén.
Minden lehetséges fórumon képviselte az egyesületet, növelte ismertségét. Így a Petőfi Emlékbizottságban, a Kiskun Múzeum Honismereti Klubjában, a város Művelődési, Oktatási, Vallásügyi Bizottságában, a Móra Emlékbizottságban. Tagja a 2015-ben megalakult Móra Ferenc Társaságnak.
Példaértékű közösségi szervező tevékenysége, emberi kapcsolatai; barátságos, megértő egyénisége jó irányba tereli környezetét, közösségét.
Tiszteletbeli elnökként is aktív: zsűritagként tevékenykedik, felolvasóesteken vesz részt, s erre aktivizálja környezetét is. Operalátogatásokat szervez Budapestre, állandó résztvevője a Múzeumbarátok Köre rendezvényeinek, országjárásainak, s erre inspirálja egyesületünk tagjait is.
A város a közösségért, a közművelődésben végzett önzetlen tevékenységéért, a közösségben végzett munkáját Kiskunfélegyházáért kitüntetéssel ismerte el.
2020. augusztus 19-én ünnepi képviselő-testületi ülésen átvette Kiskunfélegyháza város díszpolgára címet.
Munkabírása, aktivitása még ma is mintaértékű, javaslataival, ötleteivel, tevékenységével továbbra is meghatározó tagja közösségünknek.
Kiskunfélegyháza, 2026. június 2.
Kapus Béláné örökös tiszteletbeli elnök
Kapus Béláné
Örökös tiszteletbeli elnök
Kapus Béláné kapcsolata a Móra Ferenc Közművelődési Egyesülettel nem akkor kezdődött, amikor a nyugdíjba vonulását követően hivatalosan is tagja lett közösségének: addigi pályája jól érzékelhetően megelőlegezte a 2004-ben induló folytatást. Magyar-ének szakos tanárként, a Móra Ferenc Általános Iskola igazgatójaként és magánemberként egyaránt az egyesület törekvéseinek lelkiismeretes, fáradhatatlan és agilis támogatója volt már a kezdetektől. Minden munkáját áthatotta városa hagyományainak megbecsülése – mindenekelőtt a Móra család örökségének tisztelete – azzal a határozott céllal, hogy nemzedékek gondolkodásmódjában ültesse el a helyi értékek megbecsülésének igényét.
Nem véletlen, hogy belépése után szakmai tudásával a közösség meghatározó tagja, hamarosan pedig az irodalmi szekció vezetője lett, mint ahogy az sem, hogy fáradhatatlan munkabírásának köszönhetően innentől egymást érték a különböző alkalmakra, évfordulókra összeállított vagy csak a felejtés ellenében, az utókor emlékezetének ébren tartására készült egyesületi kiadványok. 2004-től napjainkig mintegy 16 munka fűződik a nevéhez (szerzőként, szerkesztőként vagy összeállítóként), melyeknek többsége az irodalmi szekció tagjaival együtt született. Mellette rendszeresen vállalta azt az egyre nagyobb kihívást jelentő feladatot is, amelyet a kiadás érdekében a támogatókkal való kapcsolattartás jelent. Az ő irányításával végzett munka eredményeként ismerkedhetett a helyi és tágabb olvasóközönség a Móra-fivérek, a Móra-utódok, Falu Tamás, Pásztor Ferenc, Babay József, a Félegyházához kötődő Petőfi-kutatók vagy Fekete János munkásságának egy-egy szeletével, a két Móra-testvér tanárainak portrévázlataival, illetőleg a város díszpolgárainak életművével. Az utóbbi tárgyban született Kiskunfélegyháza díszpolgárai című kötetnek már megjelent második, bővített kiadása is. Ő válogatta a szövegeket, kereste meg az előadókat azokhoz a CD-khez, amelyeket egy-egy Petőfi- vagy Móra-ünnep alkalmából jelentetett meg az egyesület.
Mindezt 2014-től már az egyesület elnökeként is, markáns vonásokat adva annak az időszaknak, amely a vezetése alatt jellemezte a közösség életét. Mert azzal együtt, hogy a Móra Ferenc Közművelődési Egyesületben az elnöki szolgálatnak a kezdetektől megvannak az állandó jegyei – mindenekelőtt éppen a szolgálatként felfogott szerep, az elkötelezettség a civil társadalom emeléséért folytatott önzetlen, áldozatos munkában –, a különböző indíttatásokból adódó személyes és sajátos vonások látható nyomokat hagyhatnak a közösség történetében.
Mint ahogy tanárként fontosnak tartotta a hagyományok tiszteletének tanítványaiba oltását, úgy elnökként is megkerülhetetlen volt számára a helyi társadalom megszólítása, minél több intézményének és polgárának bevonása a kulturális életbe, az élő kultuszok ápolásába. Nevéhez olyan kezdeményezések köthetők, mint az általános- és középiskolásoknak évente váltakozóan meghirdetett Himnusz-mondó verseny, a Móra-, illetve Petőfi-felolvasónapok, a Reményi-díj megalapítása, a séták és megemlékezések rendszeressé tétele városunk jeleseinek sírjainál vagy a Petőfi-kutatók és -fordítók emléktábláinál az Ótemplom kertjében. Ő javasolta a Móra Magyar Örökség-tábla elhelyezését a Móra-ház falán, ahogy előzőleg ő írta és olvasta fel azt a laudációt, amely a megtisztelő Magyar Örökség Díj átvételekor hangzott el a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Nagy szerepe volt az emlékévekben a Móra Ferenc, illetve Petőfi nevét viselő iskolák kiskunfélegyházi találkozóinak megszervezésében és lebonyolításában is. Ötleteivel, szervezőmunkájával és jelenlétével indulásától segíti a Móra-udvar – mesekert fesztiválrendezvényét.
Különleges felelősséget érez azok iránt az életművek iránt, amelyek kevésbé részei a köztudatnak: számos előadásával és emlékezésével járult hozzá többek között Pásztor Ferenc, Porst Kálmán, Haubner Károly, Reményi Ede, Gampel Béla, Kalmár Józsefné, Tarjányi Ágoston, Solti Károly vagy Móra László alakjának megidézéséhez nemcsak városunkban, de Budapesten és határainkon kívül is. Szívügyének tekinti a múlt tiszteletét másféle szempontból is: az anyagi források megteremtése mellett folyamatosan sokat tesz elhunyt hírességeink sírjainak felkutatásáért, felújításáért és rendben tartásáért. Az ő nevéhez fűződik díszpolgáraink, Petőfi-kutatóink, valamint Móra Ferenc itt nyugalomba helyezett tanárai sírhelyeinek gondozása. A teljesség igénye nélkül: a Felsőtemetőben Eyszrich György, Szalay Gyula, Horvát János, dr. Kiss István, dr. Pásztor Ferenc, Dora Modol, az Alsótemetőben dr. Szirák Ferenc, Kristóf Ferenc, Szabó Mihály, Szente József és Szőke Antal nyughelyei újultak meg elnöklete alatt (s a későbbiekben Klór Jánosé a saját felajánlásából).
S ami egyedülálló védjegye elnöki tevékenységének, az is a korábbi évtizedekre nyúlik vissza. Az idő előrehaladtával olyan kiterjedt kapcsolatrendszert tudott kialakítani és ápolni a Móra család élő tagjaival, amelynek jelentőségét akár a család, akár a város életét illetően aligha lehet túlbecsülni. Rengeteg időt és energiát fordított a szerteágazó szálak felkutatására, a kutatásból megszülető Móra-családfa összeállítására, ami önmagában is elismerésre méltó teljesítmény lenne. De nem állt meg itt. Kereste és a város támogatásával meg is találta azokat a kereteket, amelyek a Móra-leszármazottakat egyszerre, egyidőben voltak képesek Kiskunfélegyházára hozni. Már háromszor találkozhatott a Móra-rokonság a nagy elődök szülővárosában, közöttük azokkal, akik addig nem is tudtak egymás létezéséről; a város kulturális kapcsolatai pedig azóta csak gazdagodnak a kezdeményezésnek köszönhetően. Kapus Béláné elnöksége ilyen módon is sajátos nyomokat hagyott az egyesület és a helyi társadalom történetében.
De ahogy egyetlen összegzésbe se férhet bele minden, úgy ez esetben is sokkal gazdagabb, színesebb és árnyaltabb maga a valóság. Egyesületünk a legfontosabb céljait és törekvéseit is elismerte, amikor 2023-ban az elnöki tisztségéről leköszönő Kapus Bélánénak örökös tiszteletbeli elnök címet adományozott azért a nehéz élethelyzetekben is mély alázattal, lelkiismeretességgel és szakértelemmel végzett munkáért, amellyel szűkebb és tágabb közösségét, egyesületét, városát, a magyar kultúrát szolgálja, s amelyről maga mindig azt hangsúlyozza: nem menne a családja támogató jelenléte nélkül.
Kiskunfélegyháza, 2026. május 30.
Dr. Luchmann Zsuzsanna
