Fekete Pál (1939-1995)

tanár, országgyűlési képviselő

Nincs más fegyver a világgal szemben,
csak az alázat; nem a hajbókoló és
mellverdeső alázat,hanem a másik,
mely nyugodtan és mozdulat
nélkül néz farkasszemet a világgal.
Márai Sándor

Fekete Gáspár szabómester és Kállai Julianna gyermeke Kiskunfélegyházán született 1939-ben. Az általános iskola elvégzése után középiskolai tanulmányait a Petőfi Sándor Gimnáziumban kezdte meg. Az intézmény tantestülete által teremtett légkör lehetővé tette, hogy sokoldalú egyénisége megmutatkozhasson: a tornaversenyek kiválóságát mélyen érdekelték a természettudományok, ugyanakkor a képzőművészet is, remekül rajzolt, énekelt, önkifejezésül verseket is írt. Ez a sokszínű tehetség és gondolkodásmódja, szilárd erkölcsisége tette vezéregyéniséggé diáktársai között, majd pedig az 1956-os félegyházi események főszereplőjévé. A gimnazisták élén vonult a Petőfi-szoborhoz, majd elszavalta a költő Forradalom c. versét, a történelmi változások követelésének híveként pedig tagja lett a helyi Nemzeti Bizottságnak. A november 4-ei tragikus fordulatot követően szembe kellett néznie a megtorlással: kizárták az ország valamennyi középiskolájából, és a kecskeméti börtönben letöltendő 8 hónapos börtönbüntetésre ítélték a szabadságért, az igazságért lelkesedő kamaszt. Szabadulása után magántanulóként érettségizett Kiskunhalason 1959-ben. A sorkatonai szolgálat éveit a szolnoki laktanyában töltötte. Először csak pályamunkásként tudott elhelyezkedni a félegyházi vasútnál, majd 1959-től képesítés nélküli tanítóként lépett a pedagóguspályára, Bócsa, Kiskunmajsa voltak állomáshelyei. Az enyhülő politikai légkörben lehetővé vált számára, hogy a szegedi József Attila Tudományegyetemen levelező hallgatóként magyar-történelem szakos tanári diplomát szerezzen.

1972-ben tért haza Kiskunfélegyházára dolgozni, a család pedig 1974-ben követte. A Petőfi Sándor, a József Attila, a Bajcsy és a Darvas iskolában tanított általános iskolásokat, közben pedig a tanári pályára készülő egyetemistákat segített az általa vezetett tanítási gyakorlatokon. Ekkor ismerkedett meg Lezsák Sándorral, akivel később barátok és politikai harcostársak lettek. A kiváló tanár és kolléga előtt megnyílt az út, hogy tapasztalatait magasabb szinten átadhassa: először a város iskoláinak szakmai felügyeletével bízták meg, majd a Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Intézet szakfelügyelője, illetve szaktanácsadója lett. Mindeközben felnőtteket tanított a lakiteleki Népfőiskolán, Kölcsey Kollégium osztályfőnöke, szülővárosában pedig a Petőfi-kultusz ápolása, a helytörténet feltáratlan eseményeinek kutatása foglalkoztatja.

Az eddigi életút alapozta meg pályája következő két fontos állomását: a városi Hazafias Népfront Művelődéspolitikai Albizottságának elnökeként alapító tagja és első elnöke lett az 1988. június 6-án megalakult Kiskunfélegyházi Közművelődési Egyesületnek. Az a szándék vezette, hogy az egyesület munkája által mélyüljön és gazdagodjon a város közművelődése, Petőfi és Móra szellemi öröksége valódi közkincs legyen a félegyházi polgárok számára, hogy közelebb hozza a határon túli irodalmat és élővé tegye a határon túli magyar kapcsolatokat.

A mások fontos állomás pedig, hogy 1987 szeptemberében résztvevője volt a lakiteleki találkozónak, alapító tagja lett a Magyar Demokrata Fórumnak. Lelkesen képviselte a párt politikai programját, dolgozni kívánt a megvalósításáért, ezért indult az 1990. évi országgyűlési választásokon. Ez a vállalás töltötte ki élete elkövetkezendő négy évét – képviselte szülővárosát az országgyűlésben, közreműködött a közoktatási és szakképzési törvény és a Nemzeti Alaptanterv kidolgozásában. Mindemellett történelem tankönyvet írt 8. osztályosoknak, társszerzője az Olvasókönyv Kiskunfélegyháza történetéhez c. helytörténeti műnek, rendszeresen publikált pedagógiai folyóiratokban, 1994-től tagja lett a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlésnek és Kiskunfélegyháza város képviselő-testületének.

Ez az igen gazdag és példamutató életpálya sajnálatosan korán befejeződött: Fekete Pál 1995. október 14-én elhunyt. „De amin a halálnak nincs hatalma, az itt marad közöttünk. … Tanítványaidban ezer gyökerű volt az életed. És ez az élet él.” – búcsúzott tőle az egykori diáktárs, pályatárs és jó barát, Juhász István nyugalmazott középiskolai tanár.

Kiskunfélegyháza, 2024.

Összeállította: Tóth Istvánné elnökhelyettes

Dr. Fazekas István (1936-2008)

irodalomtörténész, múzeumigazgató

1936. október 1-jén született Szegeden. Nehéz teherrel indult életútja, ugyanis nem ismerhette a szüleit. Csongrádon élő nevelőszülők gondoskodtak róla, ebben a városban kezdte meg általános iskolai tanulmányait. Az írástudatlan kubikos nevelőapa nem tartotta fontosnak iskoláztatását, ezért nem járult hozzá a továbbtanulásához, dolgoznia kellett. Nagy küzdelmek árán Szegeden iratkozott be a Tanítóképzőbe, majd Kiskunfélegyházán, az Állami Tanítóképzőben folytatta tanulmányait, és 1955-ben tanítói oklevelet szerzett.

1957-től jelentek meg írásai a Csongrád megyei Hírlapban és a Tiszatáj c. irodalmi, művészeti, társadalmi és tudományos folyóiratban Móráról, Juhász Gyuláról, Gárdonyi Gézáról, Tömörkény Istvánról. Miközben tudományos munkáját végezte, Felgyőn tanított nagy örömmel. Mérföldkövet jelentett nehézségekkel teli életében az általa válogatott és szerkesztett Karácsonyfák útja c., a Gondolat Kiadó által megjelentetett gyűjteményes kötet, amely válogatott Móra-verseket, -meséket, -elbeszéléseket tartalmaz. Öröme büszkeséggel párosult akkor, amikor Földes Anna irodalomtörténész méltatta, dicsérte munkáját.

Idővel a tanítói katedrát íróasztalra cserélte: a Csongrád Megyei Tanács Művelődési Osztályának előadójaként a színházak, művelődési házak, könyvtárak munkáját irányította, támogatta. Rövid ideig az egyetemi könyvtárban is dolgozott; rendkívüli olvasottsága és műveltsége helyettesítette a könyvtárosi szakképesítést. Ebben az időben kezdte meg egyetemi tanulmányait, már a felvételi vizsga során felfigyelt a tehetséges fiatalemberre Pándi Pál irodalomtörténész. Tanárai, Ilia Mihály, Kovács Sándor Iván később a barátai lettek.

A kommunista városvezetés azonban méltatlanul bánt a Szegeden élő művészekkel, tudósokkal, így Fazekas Istvánnal is. Kiskunfélegyháza viszont befogadta: az 1971-ben kapott különleges feladat visszahozta őt a város közművelődésébe: felkérést kapott a Városi Tanács Művelődési Osztályától, hogy közreműködjön a Móra-emlékház létrehozásában. Móra Ferenc iránti rajongása, tisztelete és tudományos elkötelezettsége segítette a megvalósításban. És ez az elkötelezettség indította arra a város vezetőit, hogy rábízzák a Kiskun Múzeum igazgatását 1972-ben. Negyedszázadon keresztül vezette az intézményt, 25 éven keresztül, egészen nyugdíjazásáig végezte sokrétű, szerteágazó közművelődési munkáját: irodalomtörténészként kutatta Móra és Petőfi munkásságát, kutatásainak eredményeit publikációkban jelentette meg, számos Móra- és Petőfi-évforduló szervezőjeként ápolta kultuszukat. Kezdeményezője, szorgalmazója volt, hogy abban a városban, melyet Petőfi szülővárosának nevezett, Petőfi-emlékszoba nyíljon, az ő rendezésében nyílt meg a kiállítás, amelynek katalógusát is ő állította össze. Ebből szinte kötelezően fakadt az új feladat: Mezősi Károly Petőfi-kutató életművének, munkásságának megismertetése a félegyházi polgárokkal.

Kötelességének érezte, hogy a félegyházi múlt kutatásának eredményeivel kilépjen a múzeum falai közül, ezért vállalta a Honismereti Klub vezetését, hozzásegítve ezzel a félegyháziakat önismeretük gazdagodásához, elmélyüléséhez. Klubvezetőként ráirányította a figyelmet a város gazdag múltjára, e gazdag múlt rendkívüli személyiségeire (pl. a méltatlanul elfeledett Móra Istvánra).

A 80-as évek végének változó légkörében felismerte, hogy nagy erő rejlik a civil kezdeményezésekben, szerveződésekben, ezért lett alapító tagja és szervezője a Kiskunfélegyházi Közművelődési Egyesületnek, sőt az elnöki tisztet is vállalta 1996-ban 1997 áprilisáig. A tudós ember tudományos alapossága hozzájárult ahhoz, hogy az egyesület megkerülhetetlen szervezetté váljon Kiskunfélegyháza közművelődésében.

Eredményeit számos kitüntetés fémjelzi: Pro Urbe Kiskunfélegyházáért (1983), Kiváló népművelő (1985), Móra Ferenc-díj (1991), Bács-Kiskun Megye Közművelődéséért-díj (1996), Holló László-díj (1989), s a 70. születésnapjára – egyesületünk javaslatára – kapott Petőfi-emlékérem (2006).

Földi pályája 2008. május 19-én ért véget. Szabó László egyetemi tanárnak az Ethnográfiában, a Magyar Néprajzi Társaság folyóiratában megjelent nekrológja egyszerre a kiváló ember és a kiváló tudós portréja:

„Egész életében a kultúra szolgálója volt. Akármilyen posztra került, két dolgot sohasem feledett, hogy honnan jött és kinek tartozik. Bárhol volt, úgy szolgált, hogy emlékezett nehéz gyermekkorára, s tudta azt, hogy kötelessége azok gazdagítása, akik áldozatot hoztak, hogy tanulhasson, s segíteni kell azokat, akik közül származik. Jelentette ez a kétkezi emberek világát és az egész nemzetet egyaránt. Kutatói erényei közé tartozik, és egész munkásságát jellemzi az elődök, ősök eredményeinek megbecsülése, munkásságuk figyelembevétele, tisztelete. Kiskunfélegyházán magasra emelte a Móra, a Petőfi és Holló-kultusz fáklyáját, vele a város iránti tiszteletet. Nem véletlenül kapta a Város Embere megkülönböztető jelzőt.”

Kiskunfélegyháza, 2024.

Összeállította: Tóth Istvánné elnökhelyettes

Megszakítás